http://www.vilagszinvonal.hu/images/stories/betegkislany.jpgA H1N1-járvány egész Európában növelte a halálozási arányt a gyerekek között a múlt év végén, a felnőttek körében azonban nem - közölték csütörtökön dán kutatók. Nyolc országban vizsgálva az 5-14 éves gyerekek halálozási arányát, 28 százalékos emelkedést találtak a koppenhágai Statens Serum Institut kutatói Anne Mazick vezetésével. Ez azt jelenti, hogy 77-tel több haláleset fordult elő a megadott korcsoportban ezekben a hónapokban - jelentették a szerzők az Eurosurveillance.org szakmai portálon.
 
Az influenza miatti halálozási adatokat nehéz pontosan megbecsülni, mivel a legtöbb embernél nem végeznek tesztet, és a haláleseteket nem mindig tudják az influenzához kapcsolni. "Ez vélhetően óvatos becslés a jelentések késedelme miatt" - utaltak a kutatók az adatok bizonytalanságára.

Mazick és kollégái Belgiumból, Dániából, Görögországból, Németország Hessen tartományából, Máltáról, Hollandiából, Svédországból és Svájcból összesen 66,8 milliós népesség adatait gyűjtötték össze. "Előzetes adataink azt mutatják, hogy a 2009-es influenzajárvány idején jelentett halálozások nem érték el a szezonális influenzajárványok idején szokásos szintet" - írták a kutatók.

Az általában ebben az időszakban (az év 41. hete után) megszokotthoz képest találtak azonban 77 többlethalálozást az 5-14 éves korosztályban, ami mintegy 28 százalékos növekedést mutat. A kutatók szerint a számok egybeesnek a járvány máshol tapasztalt következményeivel.

Összehasonlításként: a 300 milliós Egyesült Államok a szokásosnál háromszázzal több H1N1 miatti gyerekhalálozást talált igazoltnak, és úgy vélik, ennél jóval több lehetett. Ez a szám több mint kétszerese az éves, szezonális influenzajárvány idején általában tapasztaltnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://hegynegy.blog.hu/api/trackback/id/tr161970147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.